Drogfüggő volt az amerikai elnök?

"A történetmesélésben igen komoly hagyománya van azoknak a sztoriknak, amelyek királyokról és a közvetlen környezetükről szólnak. Ezt a tradíciót próbáltuk feleleveníteni Az elnök embereiben" - foglalja össze az NBC sikersorozatának koncepcióját az ötletgazda, Aaron Sorkin.

A képzeletbeli amerikai elnök, Jed Bartlet (Martin Sheen) és dolgos csapata mindennapjainak története hazájában 1999 óta fut és a hatodik szezonnál tart, itthon dvd-n a harmadik évad megjelenése előtt áll (november 8.). A film magyarországi forgalmazójának, a Warnernak idén ez a harmadik legnagyobb sorozat-sikere. A Fehér Ház zárt világában játszódó epizódok az újságok szalagcímei mögött rejtőző eseményeket tárják fel, hogy milyen emberi tényezők, államérdekek, egyeztetések, taktikai játszmák, vagy nem éppen lovagias cselekedetek motiválják egy-egy törvény, döntés megszületését.

Egy olyan ország állampolgáraként, ahol a legtöbbünk elalszik a parlamenti közvetítés alatt a széria hisztérikus sikere nem olyan magától értetődő, mint hazájában. A szuperhatalom tévénézőinek tetszését azonban az identitás- és nemzettudat megerősítését célzó sorozat vitathatatlanul elnyerte: "A film a közszolgálatot, az intézményrendszerünket ünnepli. Megmutatja azt a heroikus munkát, amelyet a haza érdekében a hivatalnokok végeznek" - magyarázza Sorkin. Ezzel a széria producere, a Vészhelyzetet és a Harmadik műszakot jegyző John Wells is egyetért: "Az elnök emberei a reményről és a patriotizmusról szól, ami az Amerikában uralkodó pesszimizmus és a cinizmus egyetlen lehetséges ellenszere."

Többször letartóztatták az elnököt

A főszerepeket egy demokrata párti politikus és közvetlen munkatársai alakítják. Ugyan a stáb az egyes részek kapcsán mind a republikánusok, mind pedig a demokraták közül konzultált szakértőkkel, a szereplők és az alkotók mind elkötelezett liberálisok, akik közül nem egy komoly politikai múlttal is rendelkezik. Az elnököt alakító Martin Sheent például az egyik legpolitikusabb amerikai színészként tartják számon (hatvanszor tartóztatták le különböző kormányellenes tüntetéseken), szerződtetésével kapcsolatban meglehetősen bizonytalannak mutatkozott a tévétársaság. (Harcos-karcos beállítottságára mi sem jellemzőbb, mint hogy egy interjúban kifejtette, a felkérést el sem vállalta volna, ha republikánus elnököt kell játszania, bár ebben az esetben szerinte inkább Charlton Hestont keresték volna meg a szereppel). De az elnöki szövegek íróját játszó Rob Lowe (Sam Seaborn) is komoly politikai múlttal bír, Michael Dukakis kampányából vette ki aktívan a részét. Maga az ötletgazda, Aaron Sorkin szintén elkötelezett demokrata (tizenegy évesen már a párt színeiben agitálta a járókelőket) - természetes volt hát, hogy mindannyian részt vettek Al Gore kampányában is.

Al Gore megbukott ugyan, de a széria a kormányváltást is túlélte, amit az elnököt alakító Martin Sheen a "tiltott gyümölcs-effektussal" magyaráz: "A konzervatívok rajtunk tartják vigyázó szemeiket, meg szeretnék érteni, miért is vagyunk népszerűek, ha egyszer elvesztettük a választásokat. A magyarázat pofonegyszerű. Szerintem Az elnök emberei a stáb politikai meggyőződése ellenére azt közvetíti a nézők felé, hogy nem számít, demokrata, republikánus vagy független vagy-e. Mindannyian felelünk az országért, együtt kell működnünk, hogy kormányozni tudjunk. A jövő generációit nem érdekli majd, hogy melyik csapatban játszottunk, csak arra lesznek kíváncsiak, hogy mit tettünk, amikor megtudtuk, hogy a sarkvidéken olvadnak a gleccserek, vagy hogy egy veszélyes nukleáris reaktor felrobbant valahol. Mi nem agitáljuk a nézőket arra, hogy szavazzanak a demokratákra, csak arra próbáljuk inspirálni őket, hogy vegyenek részt aktívabban a közéletben."

A fehér máz

A film szellemiségét azonban egyértelműen a Bill Clinton vezette Fehér Ház inspirálta, ahová az egykori elnök meg is hívta a stábot. Sorkin szerint Clinton csapatának energiája, szenvedélyessége jellemzi a széria szereplőit is, de egy olyan karakter sincs a sorozatban, akinek a megszületését konkrét személy ihlette volna. A széria rendezője, Thomas Schlamme mindezt megerősíti: "Az elnök emberei a Clinton-érára reflektál. Azok az izgalmak, azok a fordulatok és románcok jellemeznek minket is."

Ha már Clinton: izgalom, fordulat és románc - a széria bemutatását pont az egykori elnök Monica Lewisky-féle szexbotránya miatt kellett elhalasztani egy évvel; az NBC nem merte ugyanis bevállalni, hogy az érzékeny légkörben műsorra tűzzön egy a politika berkeiben játszódó alkotást, különösen egy olyant, amelyben az elnök demokrata. A tévé vezetőit végül kizárólag John Wells hírneve győzte meg arról, hogy nem az évszázad buktájába vágnak bele. Sorkin szerint nem csupán Lewinsky kisasszony nehezítette meg a dolgukat: "A tévétársaságnál az összes fejes meg volt győződve arról, hogy a sorozat nem működhet, mert az országban mindenki utálja a politikusokat. Erről csak a CBS nagyfőnökének 1970-ben tett kijelentése jut eszembe, mely szerint négy dolog sosem lesz képernyőképes: az elvált férfi, a zsidó férfi, a New York-i férfi és a bajuszos férfi. Nézz bele egy sitcomba, biztos találsz benne egy bajuszos elvált zsidó férfit New Yorkból. Mi ebből a tanulság? A tévéket olyanok irányítják, akik nem értenek semmihez. Amerikában sem az orvosok, sem pedig az ügyvédek nem népszerűek. Mégis számos népszerű sorozatot készítettek már róluk."

A stáb állítja, hogy a széria elsősorban szórakoztatásra szánt darab - az azonban vitathatatlan, hogy néha közigazgatási továbbképzésnek is beillene. A nézők példának okáért az első évadban megismerhették a népszámlálással kapcsolatos indokokat, a legfelsőbb bíróság működési elvét, a halálbüntetés érveit és ellenérveit, a vadvédelem kérdéseit vagy a katonai válaszcsapások kényes problémáját. A siker ellenére az NBC szerette volna idővel egy könnyebben befogadható, populárisabb irányba elvinni a showt - ennek a pressziónak lett a következménye, hogy az ötletgazda, Aaron Sorkin 2003-ban kiszállt a szériából, átadva a stafétabotot a producernek, John Wellsnek. (Folyosói pletykák szerint a tévétársaság Sorkin miatt, aki nehezen tartotta a határidőket és egyre hosszabb, nehezen követhető dialógusokat írt, állandó kínban volt.) Sorkin a szakítást viszont azzal magyarázta, hogy az NBC a mennyiségi elvet a minőségi felé helyezte, kizárólag csak a nézőszám növelése lebegett a szemei előtt, ezért sokkal több szex-központú bonyodalmat és republikánus politikusok felvonultatását várta el tőle, amire azonban nem volt hajlandó, így végül távozott. A sorozat dialógusközpontú kamarajellegét mindenesetre Aaron Sorkin alakította ki.

A politikai szakértők, akiket demokrata és republikánus részről kértek fel, hitelesség szempontjából alig-alig kifogásoltak valamit a szériában. Ronald Reagen elnök egykori szóvivőjét, Marlin Fitzwatert azonban zavarta a show egyik stílusjegye: a folyosók között rohamtempóban közlekedő, menet közben vitatkozó politikusok látványa szerinte nem felelt meg a valóságnak. Azzal azonban egyetértett, hogy a Fehér Házban lázas munka folyik, az ott dolgozó alkalmazottakon nagy a nyomás, a képi megfogalmazás pedig lényegében lefedi ezt a hangulatot. A kulisszák mögötti paktumok bemutatását hihetőnek találta, nem értett egyet azonban azzal, hogy a személyzeti kérdésekbe, mint azt a film gyakorta sugallja, mindig van beleszólása az elnöknek. A stáb munkamódszerének állandó eleme Fitzwaternek és Clinton elnök egykori sajtótitkárának, Dee Dee Myersnek a kikérdezése, ha azonban a hatás úgy kívánja, a valóságtól elrugaszkodott eseményeket is bevesznek a filmbe. Ilyen volt például a legfőbb ügyész esete az első szezonban. Fitzwater szerint teljesen elképzelhetetlen, hogy a gyorshajtásért bebörtönzött jogászt két Fehér Ház-beli politikus felszólítására egyszerűen elengedjék egy rendőrőrsről - a valóságban egy ilyen eset után mindenkit kirúgnának az állásából, hiszen törvényt sértett, a befolyását használta fel saját céljai eléréséhez. A politikus szakértők a belpolitika túlsúlya miatt is kifogásokat emeltek az alkotóknál: szerintük a szériában a külpolitika, ami az Egyesült Államok szuperhatalmának köszönhetően nagyon is hangsúlyos a realitásban, sokkal felszínesebben ábrázolt, mint a részletekbe is belemenő belpolitikával foglalkozó epizódok.

Amerika kedvencei

A rendező, Tommy Schlamme szerint Az elnök emberei a valóságot próbálja meg ábrázolni, de csak annyira, hogy mindez ne menjen a szórakoztatás rovására. "Kaptunk elég kritikát ez ügyben - magyarázza Schlamme. - A hozzáértők kifogásolták, hogy bizonyos témákban nem vagyunk eléggé pontosak. De nem is ez volt a célunk a sorozattal. Nem nevelni akarjuk az embereket, hanem szórakoztatni." Az azonban nyilvánvaló, hogy számos amerikai állampolgár a politikával kapcsolatos háttérismereteit, információit sokkal szívesebben szerzi meg Az elnök embereit nézve, mint a New York Timest olvasva. Egy a filmmel kapcsolatos felmérés legmegdöbbentőbb eredménye szerint a Közép-Nyugaton még olyanok is akadnak, akik azt hiszik, hogy Jed Bartlet az Amerikai Egyesült Államok valódi elnöke.

A széria a nagypolitikai kérdések mellett az emberi kapcsolatokat is részletesen tárgyalja. A nagyközönség a politikusokat mindig csak egy bizonyos szerepkörben láthatja, olyan közhivatalnokokként, akik naprakészen, kimérten, intelligensen nyilatkoznak a sajtónak. A sorozat azonban fellebbenti a fátylat arról, hogy még az elnök embereinek, mi több, magának az elnöknek is vannak érzelmei, szövődnek barátságok, szerelmek közöttük, elkaszálhatja őket egy influenza-vírus, sebezhetők, néha bizony hibáznak, és egyáltalán nem olyan magabiztosak, mint amilyennek látszanak. Aaron Sorkin a siker igazi magyarázatát ebben látja: "A forgatókönyvek többségében egy átlagember kerül kivételes szituációkba, Az elnök emberei esetében azonban megfordul a képlet: kivételes embereket mutat be a sorozat mindennapi szituációkban. Természetesen ezeknek a karaktereknek a mindennapjaik sem átlagosak. Nincsenek közöttük jó és rossz fiúk, tanult, jó képességű emberek állnak a demokraták és a republikánusok oldalán is, akik néha kicsit sznobok ugyan, de mindig hajlandók újat tanulni, és minden cselekedetükkel a hazát szolgálják."

A cikk - Hungler Tímea írása - a VOX mozimagazinban olvasható